Emlékkiállítás a művész születésének 70. évfordulója alkalmából 

"Feljönnél a műterembe, azóta van néhány új melóm?"

"Dobozok, régi ládafedél, megsárgult kartonok, nyomatok, egykor élt emberek kéznyoma. Lehet, hogy ha meghosszabbítanám az általad teremtett perspektivikus irányt"egy másik egy rég volt dimenzióba jutnék"? (Katona Szabó Erzsébet)

SZIKORA Tamás életművének markáns vizuális eleme az árnyék, amely létét a fénynek köszönheti és kettőjük jelenléte teret határoz meg. Az egy irányban nyitott, esetleg zárt, általában egyenes vonalak mentén határolt- kisebb vagy nagyobb tér a doboz, ami Szikoránál az éveken keresztül tartó következetes, átgondolt munka során már nem tárgy, hanem, mint fogalom válik az alkotó meghatározó témájává.

SZIKORA Tamás művészetének emblematikus része az a kubistáktól vett szemlélet, miszerint keresek, gyűjtök és a talált tárgyat átalakítva részévé teszem egy nagyobb egységnek, a Munkának. Ezzel a szemlélettel a kubisták és dadaista kortársaik megteremtették az objekt-művészetet, amely szerves részként épült be SZIKORA életművébe. A "doboz képek" fény-árnyék játékai és így a tér alapvető kérdései foglalkoztatták. Máskor kilépve a kép, fal síkjából, tárgyait a negatív és pozitív tér alakítgatta tudományos vagy egyszerűen csak érzéki formájára.

SZIKORA Tamás egyeztetett, következtetett és szintézist épített. Érzékenysége őszinte, ellentmondást nem tűrő volt. Festészetének gyökereit keresve óhatatlanul is beleütközünk a Nyugati festészet és a Keleti Ortodox festészet két paradigmájának vizsgálatába: a centrális perspektíva és a negatív perspektíva szintézisébe, illetve, hogy a dolgunk mégse legyen olyan egyszerű, az axonometrikus térábrázolásba. SZIKORA több mint huszonöt éven át kutatta e kulturális lenyomatok kiegyezési lehetőségeit, ilyen módon nagyobb sikert aratva, mint az elmúlt közel ezer év egyházpolitikusai. Az ikonfestőket megidézve SZIKORA, mint ahogy azt Károlyi Zsigmond, a festőbarát összegzi - alapvetően absztrakt festő, azaz az ábrázolt (?) dolog ideáját festi meg, ezért bármiféle hasonlóság konkrét, valójában létező tárgyakkal voltaképp a véletlen műve. A világosabb, érzékenyen megfogalmazott kollázs vagy rajzolt dobozforma és szorosan hozzátartozó árnyéka engem mindig a középkori mesterre, Cimabue- ra és Maestá-jára (trónoló Istenanya) emlékeztet. A doboz árnyék nélkül a trónt idézi; az árnyék, mint a trónhoz elválaszthatatlanul kötődő angyalok serege jelenik meg. Egyik a másik nélkül egy jelentéktelenebb képet alkot, viszont együtt egy láthatatlan, de mégis létező eszményt testesít meg.

Bár az ember 2012. április 7- én eltávozott közülünk, a művész, akinek minden percét a magasztos, az alkotás iránti elkötelezettség töltötte ki, jelen van. A kiállítás a művész legjelentősebb időszakaiból válogat.