Gallery Weekend Budapest 2015

 

Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány 2015. szeptember 12–13-án másodjára is megrendezi a Gallery Weekend Budapestet (GWB), a hazai kortárs képzőművészet galériás fesztiválját, a Főváros és a BBraun támogatásával. Egy hétvége erejéig minden a kortárs képzőművészetről szól majd  Budapesten: tárlatvezetések, megnyitók és túrák a legjobb magángalériákban. Mert a galériák nem a földönkívülieknek dolgoznak, hanem a városlakóknak.

 

A kortárs képzőművészettel ismerkedőknek most érdemes végignézni a budapesti galériák kínálatát, hiszen a kiállítóterek szombat–vasárnap délelőtt 10-től este 6-ig várják az érdeklődőket, a részvevő művészek, a galériások és munkatársaik pedig szívesen beszélnek a kiállított munkákról. A színtérrel ismerkedőket önkéntesek által vezetett csoportos túrák segítik. A két-két órás galériás túrák 11, 13, 15 és 16 órakor indulnak párhuzamosan négy helyszínről: a Várfok Galériából, a Deák Erika Galériából, a Chimera-Projectből és a GWB központjául is szolgáló Weekend House-ból. A programok mind ingyenesek.

 

A résztvevő 16 galéria a budapesti színtér legjavát képviseli. Az idei GWB legnagyobb szabású programja a három galéria összefogásával (Deák Erika Galéria, INDA Galéria és VILTIN Galéria) megszületett, Beyond the Obvious című, három tételes kiállítás, amely feltörekvő, izgalmas, újszerű kelet-közép-európai nőművészek friss munkáit mutatja be Kristina Schuldttól Ioana Nemesig. A GWB-hez idén csatlakozó Chimera-Projectben a művészettörténet nagy tekintélye, Beke László kínál új olvasatot a kortárs képzőművészetre, a PostContemporary címke alatt. A szintén idén csatlakozott FLUX Galériában Buenos Aires-i, barcelonai és budapesti fiatal absztrakt festők adnak egymásnak randevút. A konceptuális hazai színtér fiatalabb nemzedékeinek egy-egy kiváló képviselője szerepel az acb Galériában (Tarr Hajnalka „átmeneti tárgyai”), az idén alapított Horizont Galériában (Kiss Adrian új installációi), a Kisteremben (Fodor János pszeudo-bútorboltja), a NextArt Galériában (Horváth Csaba Árpád és a civilizációs félelmek), a TRAPÉZ-ban (Szörényi Beatrix és a „szuperpozícó”), valamint a Várfok Galériában (Győrffy László és Macbeth). A Várfok Project Room az ötvenöt éves Rácmolnár Sándort ünnepli, a Molnár Ani Galéria csoportos tárlata az egyéni akarat mentén pszichologizál, a Knoll Galéria egy világutazó fotóst (J. Nagy András) mutat be, a Neon Galéria pedig Losonczy István tájkép-kutatásának eredményeit veszi górcső alá. A Körmendi Galéria az Európai Iskola nagy legendájának, Lossonczy Tamásnak a grafikáit állítja ki, az idén alapított Art+Text Budapest galéria pedig a neo-avantgárd egyik nagy alakjának, Frey Krisztiánnak az emléke előtt tiszteleg.

 

Résztvevő művészek (egyéni és csoportos kiállítók): Sebastian Baden, Bánki Ákos, Baráth Áron, Alicja Bielawska, Borsos Lőrinc, Daniel Callori, Chilf Mária, Ekaterina Shapiro-Obermair, El-Hassan Róza, ex-artists’ collective, Agustin Eyssartier, Petra Feriancova, Fodor JánosFrey Krisztián, Gáldi-Vinkó Andrea, Gellér B. István, Agnieska Grodzinska, Gróf Ferenc, Győrffy László, Vlatka Horvat, Horváth Csaba Árpád, J. Nagy András, k.r.u.ž.o.k., Kerekes Péter János, Kerezsi Nemere, Kis Varsó, Kiss Adrian, Kokesch Ádám, Kupcsik Adrián, Denisa Lehocka, Lepsényi Imre, Losonczy IstvánLossonczy Tamás, Stano Masar, Moizer Zsuzsa, Marge Monko, Navratil Judit, Ioana Nemes, Marketa Othova, Katarina Poliacikova, Carlos Puyol, Rácmolnár Sándor, Rónai Péter, Pavla Scerankova, Kristina Schuldt, Szendrő Veronika, Szentgróti Dávid, Szolnoki József, Szörényi BeatrixTarr Hajnalka, Tihanyi Anna, Tivadar Andrea, Tranker Kata, Vincze Ottó stb.

 

A GWB-hez idén is készül térképes flyer, amely segítségével be lehet barangolni az összes helyszínt. (A flyerek a résztvevő galériákban és a Weekend House-ban elérhetőek, de letölthetőek a www.galleryweekendbudapest.com weboldalról is.) Szombat-vasárnap nemcsak nyitva tartanak a fővárosi galériák, de extra programokkal is várják a közönséget, a kiállító művész által tartott tárlatvezetésektől kezdve, könyvbemutatókon, Skype-interjúkon és kurátori beszédeken keresztül egészen a GWB-t lezáró vasárnapi jazz koncertig. Minden lehetőség adott, hogy a közönség személyesen is találkozhasson a kortárs képzőművészekkel.

 

A Főváros jóvoltából a 16 kortárs kereskedelmi galéria programja idén kiegészül egy további helyszínen megrendezett extra kiállítással. Ez a Harmadik típusú találkozások címet viselő csoportos tárlat, amelyre az egykori Rögtön Jövök projektgalériában kerül sor; a Kossuth Lajos utca 14–16. alatti kiállítóhelyet erre a hétvégére átkereszteltük Weekend House-ra. A helyszín a GWB főhadiszállásaként is szolgál, de itt látható majd a résztvevő galériák művészeinek munkáiból válogatott kiállítás. A Harmadik típusú találkozások Spielberg 1977-es sci-fi klasszikusát idézi meg, vagyis az idegenekkel való fizikai találkozást. A Weekend House anyaga a kortárs képzőművészetre hangolt „harmadik típusú találkozás” lehetőségét kínálja. Nem ad mesterkulcsot a sokszínű kortárs képzőművészet dekódolásához, de elvezet a randevú első helyszínére, miként a filmben szereplő tudós, Claude Lacombe odavezényelte embereit a wyomingi UFO-leszállópályához, hogy megindulhasson a kommunikáció a két fél között. 
 

A résztvevő galériák a budapesti színtér válogatott elitcsapatából kerültek ki: acb Galéria, Art+Text Budapest, Chimera-Project, Deák Erika Galéria, INDA Galéria, FLUX Galéria, Horizont Galéria, Kisterem, Knoll Galéria, Körmendi Galéria, Molnár Ani Galéria, Galéria Neon, NextArt Galéria, TRAPÉZ, Várfok Galéria és VILTIN Galéria.

 

 

 

További információ & részletes program: Gallery Weekend Budapest

artists in dialogue_#4

2017. június 30.

Aktuális kiállítások

2016. május 8.

Gallery Weekend Budapest 2015

2015. szeptember 11.

VILTIN Gallery @ ARTISSIMA

2014. november 1.

GALLERY WEEKEND BUDAPEST 2014

2014. szeptember 11.

'Sniwt'

2014. május 31.

Könyvbemutató

2014. április 22.

derko.2014

2014. március 27.

Szabadkéz a MODEMben

2014. március 10.

Japán rezidenciaprogramon

2012. október 25.

Curators' Network | Budapest

2012. október 10.

á la carte

2012. szeptember 29.

Fókusz | Szvet Tamás

2012. szeptember 26.

Mi a magyar?

2012. augusztus 2.

Kibövített emlékezet

2012. április 30.

Elhunyt SZIKORA Tamás

2012. április 22.

Art Dubai

2012. február 6.

Prememora | TIBOR Zsolt

2012. január 19.

State of Affairs

2012. január 12.

ARCOmadrid_

2012. január 3.

Derkovits-ösztöndíj 2011

2011. március 4.

Derkovits-ösztöndíj 2009

2010. március 2.