Szabó Franciska képeiről

„A kép: ablak a világra.” Alberti locus classicusa egyfelől betű szerint értve jellemzi Szabó Franciska munkáit, hiszen számos alkalommal festett bekeretezett ablakok üveglapjaira. Főleg embereket vagy belső tereket ábrázoló képeiben másfelől a távolság és a közelség együttes jelenlétével találkozunk, egyfajta köztességgel: A festmények ablakként biztosítják a láthatóságot, de ezt örökösen a másik oldalról, a túloldalról teszik.

A látvánnyal összekapcsoló ablakot, mely elsődlegesen a transzparencia felülete, az is jellemzi még, hogy nem csak átereszti, hanem vissza is veri a fényt, pillanatképeket hagy megjelenni felszínén. Ami izgalmas terepet kínál a félig áttetsző tükröződések trompe l’oeil megfestésén munkálkodó fiatal művésznek. (Közel magamhoz; Csendélet) Ha az „ars” értelmében vett festői feladatok megoldásait keressük képein, legelőször a tükröződő, megtörő fény ábrázolására figyelünk fel.

De a fény más szituációkban is érdekli Szabó Franciskát. Néha belső tereket fest. Szobákat, ahol már csak az ágyneműk gyűrődései árulkodnak az együtt töltött estéről, az ágyak már üresek, és a mögöttük álló, nyitott ablakon a reggel ragyogó, de kíméletlen fényessége zúdul be, fehér függönylepel-vonulatot húzva magával. (Reggel van, cím nincs) Szereti a köztes, félig nyitott tereket. Ezek többnyire az otthon terei. Családtagjait gyakran erkély- vagy teraszajtóban állva festi le. (Testvér(i)ség; Hajni) A velük ápolt bizalmas viszony miatt intim pillanatokat ragadhat meg, ezekben az ábrázolások alanyai mégsem válnak a reprezentáció puszta tárgyává. (Zöldben I., II.; Fényben, sötétben) Mindig megmarad az „Én” áthatolhatatlan aurája, az örökös távolság, bármilyen közel legyen is a másik, megmarad a személyiség rejtélye. (Aki nics itt) Az egyik festményen a hálóinges fiatal lány az erkélyajtón kilépve az alkonyat fényjelenségeit nézi. (Hajni erkélyen). Merengve áll a korlát résein csíkozva átsütő fényben, falra rajzolódó, hatalmasodó árnyéka előtt, nem messze, szinte karnyújtásnyira, mégis megközelíthetetlenül – mintha üvegablakon keresztül látnánk.

  Ligetfalvi Gergely